Hírek

Vihar utáni teendők – Somogyban is 2016. július. 19. 12:58

A hőség után Somogy megyében is tombolt a vihar múlt héten; a tűzoltóknak (önkénteseknek és hivatásosoknak egyaránt) bőven akadt munkájuk.

Horgászverseny esőben, szélben 2016. július. 18. 12:57

2016. július 16-án Rinyaszentkirályon gyülekeztek a tűzoltó horgászverseny résztvevői. A rossz idő sem szegte a horgászok kedvét – az előzetesen jelentkező 15 csapatból mindössze egy hátrált meg az időjárás miatt. A rendkívül jó horgászvíz hírében álló tó és a csapatszellem végül győzedelmeskedett az időjárás felett: 52 fő, 14 csapatba szerveződve vágott neki a kihívásnak.

X. Marcali Tűzoltó Hagyományőrző Kocsifecskendő verseny 2016. július. 04. 12:56

A Somogyi Tűzoltó Hagyományőrző Egyesület, a Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint a Marcali Hivatásos Tűzoltóság közreműködésével immár hagyományosan X. alkalommal, 2016. augusztus 13-án tartja kocsifecskendő versenyét, a marcali városi fürdőnél, ahová az ország egész területéről várják a nevező csapatokat.

Újjáalakult a Somogyszentpáli ÖTE 2016. július. 04. 12:55

Tizenhat évig nem működött Somogyszentpálon Önkéntes tűzoltó Egyesület. Hosszú előkészítés után június 29-én 16-an újjáalakították a település legrégebbi civil szervezetét. A Somogy Megyei Tűzoltó Szövetséget Komári József elnökségi tag képviselte az alakuló ülésen, jelezve a Szövetség támogatását.

Tűzoltó horgászverseny Rinyaszentkirályon 2016. július 16-án 2016. június. 27. 12:53

Böhönye Önkormányzati Tűzoltóság 2009 óta horgászversenyt szervez, amely a VIII. alkalommal kerül megrendezésre. Idei évben a verseny házigazdája Görgeteg ÖTE.

Somogyi önkéntes tűzoltók segítettek Szabolcsban 2016. június. 27. 12:51

Amint már közismertté vált, a Magyar Tűzoltó Szövetség kezdeményezésére az ország önkéntes tűzoltói siettek Magyarország legkeletibb régióját megsegíteni, ahol két alkalommal is teniszlabda méretű jégverés pusztított. Az ítéletidő nem kímélte az épülteteket, lakóházak, intézmények tetőszerkezetei rongálódtak vagy semmisültek meg teljesen. Az egyeztetések után június 21-én éjfélkor indult el a somogyiak 9 fős csapata, Görgeteg, Böhönye és Szentbalázs 3-3 önkéntes tűzoltója. Szerda reggel hét órakor már az eligazításon kapták meg feladatukat.

Szabolcsban álltak helyt a somogyi önkéntesek 2016. június. 22. 12:49

Nagy erejű széllel és jégesővel érkezett az a pusztító vihar, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén csapott le 2016. június 21-én. A lehulló diónyi méretű jégdarabok a június 22-i állapotfelmérések alapján közel ezer épületet rongáltak meg összesen tizenhárom (Rozsály, Zajta, Méhtelek, Garbolc, Uszka, Kishódos, Nagyhódos, Gacsály, Nyírkáta, Magosliget, Botpalád, Tiszabecs és Csenger) településen.

Csaknem félezer ÖTE kap támogatást 2016. június. 17. 12:49

2016-ban kereken hatszáz millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzata terhére.