Hírek
Az elmúlt időszakban az egyesületeknek országos átadott Volkswagen Amarok típusú járművek és a hozzátartozó utánfutók – bár nem rendelkeznek megkülönböztető jelzéssel – jogosultak az útdíjmentességre.
A KÖTÉL, illetve a böhönyei önkormányzati és önkéntes tűzoltók beavatkozásairól adunk hírt.
Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2022.” című alprogram pályázati kiírásai.
Több hektáron kapott lángra a legelő vasárnap Somogyszentpál külterületén, Sávolynál két hektáron égett a gaz, avar, nádas, szecskázó gyulladt ki egy állattartó telepen csütörtök délelőtt. Múlt heti összegző.
Immár 22. alkalommal hirdeti meg a BM OKF főigazgatója a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot, amelyre – ahogyan eddig is – a tűzvédelem fejlődését előremozdító dolgozatokat várnak május 10-ig.
A csurgói önkormányzati és az iharosberényi önkéntes tűzoltók vonultak múlt héten.
Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2022. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.
Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltózenekar. Az esemény alkalmából Dobson Tibor tű. vőrgy., az MTSZ elnöke köszöntötte a zenekart.