Hírek
Míg tavaly harmincegy önkéntes tűzoltó egyesület több mint 22 millió forint támogatást kapott, az idei évi pályázaton már 38 egyesület pályázott, aminek eredményeképpen közel 30 millió forint értékben kap támogatást öt feladatelemre.
2018. június 9-én, Városlődön zajlik VIII. Országos Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokság következő (3.) fordulója, a Tűztiprók ÖTE, a Hamutiprók Kft. és a Meggyeserdő ÖTE rendezésében.
A Somogy Megyei Tűzoltószövetség és a KÖTÉL Egyesület szervezésében 2018. július 7-én, szombaton kerül megrendezésre a kaposvári DESEDA tó mellett az immár hagyományos, több gyakorlati feladatelemet tartalmazó megyei önkéntes tűzoltó verseny.
A 2018-as ÖTE pályázat megítélt támogatásainak főbb összegei honlapunkon megtekinthetők, illetve a teljes összesítő táblázat is letölthető.
A kaposvári és a siófoki járás hét településének tizenhat csapata állt rajthoz, hogy az osztott sugár szerelés és a 800 liter/perces kismotorfecskendő szerelés mellett a 7x55 méteres váltófutásban is összemérjék ügyességüket, gyorsaságukat. Az évek óta visszatérő felnőtt férfi csapatok mellett megjelentek a hölgyek is és örömteli, hogy immáron gyermek és ifjúsági csapatok is próbára teszik felkészültségüket.
A Magyar Tűzoltó Szövetség a Népfőiskola Alapítvánnyal és az NMI Művelődési Intézettel, valamint a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tűzoltózenekarával együttműködve 2018. június 1–3. között a Lakitelek Népfőiskolán rendezi meg az I. Kárpát-medencei Tűzoltózenekari Találkozót.
Kaposváron a Szivárvány kultúrpalotában, május 4-én tartott ünnepségen emlékeztek meg a hivatásos, önkéntes és önkormányzati tűzoltók Szent Flóriánról a tűzoltók védőszentjéről és egyben itt ünnepelték a Kötél egyesület megalakulásának 20. évfordulóját. Az önkéntes tűzoltók közül többen a központi ünnepségen vehették át elismerésüket. Gratuálunk.
A bajnokság második fordulója 2018. május 26-án, Püspökladányban zajlik – nevezni május 22-ig lehet!