Hírek
Megválasztották a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség tisztviselőit
2017-05-07 12:26:43
A Somogy Megyei Tűzoltószövetség a 2017. évi küldöttgyűlését 2017. május 3-án tartott, ahol a munka megvitatása mellett döntöttek a következő négy év elnökségének összetételéről is.
A mandátumának lejártával az elnökség lemondott, így a már előzetesen felállt választási bizottság, írásban és szóban is bekérte a tagok javaslatait a következő négy év általuk javasolt elnökségének összetételéről.
A közgyűlésen Fülöp László a bejelentette a vezetőség lemondását, mivel annak mandátuma lejárt.
Benei Tibor a választást előkészítő bizottság tagjaként előterjesztette a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség vezető tisztségviselőire érkezett jelöléséket és a szavazás előkészítéséről valamint annak menetéről adott tájékoztatást. Ezt követően a tagok titkos szavazással a következő döntést hozták:
Elnök: Heizler György
Alelnök: Fülöp László Igal Önk.Tű. és Polg. Egy.
Elnökségi tagok:
| Bodó László | KÖTÉL Egyesület |
| Csalos István | Görgeteg ÖTE |
| Horváth Tamás | Szentbalázs ÖTE |
| Komári József | Szőkedencs PTE |
| Mencseli Imre | Böhönye ÖT |
| Pavlovics László | Berzence ÖTE |
| Reichert Csaba | Tab ÖT |
Felügyelő Bizottság
Farkas József elnök
FB tagok:
| Horváth Gábor | Segesd TPE |
| Szekeres József | Lábod ÖTE |
[gallery link="file" ids="1662,1663,1664"]
Kapcsolódó képek:
