Hírek


Folytatódik a határon átnyúló tűzoltói együttműködés 

2025-02-13 18:42:32

Ma Kaproncán, a Megyeházán találkoztunk a Kapronca-Kőrös Megyei Tűzoltószövetség képviselőivel, ahol megerősítettük a két szövetség közötti partnerséget és együttműködést. A találkozón részt vett Ratimir Ljubić megyei alprefektus és a Polgári Védelmi Főkapitányság vezetője is, akik kiemelték a térség tűzvédelmi és katasztrófavédelmi felkészültségét.

Közös célok és tervek 

A megbeszélés során mindkét fél kiemelte a közös gyakorlatok, szakmai együttműködések és tapasztalatcserék fontosságát, az önkéntes szervezetek települési együttműködését, melyek még hatékonyabbá tehetik a határon átnyúló munkát. Darko Palaš, a horvát tűzoltószövetség elnöke méltatta az eddigi közös projekteket, míg Mencseli Imre, a Somogy Vármegyei Tűzoltószövetség elnöke megerősítette, hogy készek vagyunk a partnerségi kapcsolat bővítésére.


Partnerségi együttműködés Somogy és Kapronca között.

Szövetségünk elkötelezett a Kapronca megyei tűzoltószövetséggel való szorosabb együttműködés kialakításában. Terveink szerint ebbe Somogy Vármegye önkormányzati és önkéntes tűzoltóságait is bevonjuk, lehetőséget teremtve számukra, hogy saját tűzoltókapcsolatokat építsenek ki és aktívan részt vegyenek a határon átnyúló szakmai együttműködésben.

A megbeszélésen részt vett Bodó László elnökségi tag is, aki kiemelte, hogy a két szervezet együttműködésének köszönhetően közös pályázatokon való indulásra is lehetőség nyílhat, amely mindkét fél számára új fejlesztési és támogatási lehetőségeket biztosíthat.

A partnerség erősítése nemcsak a szakmai fejlődést, hanem a térség tűzbiztonságának növelését is szolgálja.

A közös munka folytatódik!


Kapcsolódó képek:

Vissza