Az előzetes jelentkezésekből is tudni lehetett, de a regisztrációnál egyértelművé vált: nagy az érdeklődés, minden megyéből érkeztek tűzoltók, sőt Kárpátaljáról, Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból, sőt Németországból is volt látogató.

A jelentkezők nagy száma miatt különböző színű belépőket készítettünk, hogy ezzel tegyük lehetővé kisebb csoportok kialakítását, amelyek révén az egyes bemutatók jól megtekinthetők. Ezt a módszer, így a kezdeti kisebb zökkenők után gördülékenyen zajlott, s eredményeként a sok látogató ellenére nem volt szúfoltság érzés, mindenki láthatta a bemutatókat.

Az összesen huszonhét kiállítót felvonultató szakmai napokra az előzetes regisztráció során nyolcszázan jelentkeztek, és a végén minden várakozást felülmúlva közel 900-an vettek részt.

Az első nap közel 500, a második nap 400 fő volt jelen.

A regisztrációnál a gyors érkezés miatt tűzoltóságok szintjén rögzítették a megjelenteket, így az összesítés alapján az összetétel az alábbiak szerint alakult:

  • Önkéntes tűzoltók 71%
  • Önkormányzati tűzoltók 9%
  • Hivatásos tűzoltók 8%
  • Létesítményi tűzoltók 7%
  • Egyéb látogató 5%

A távozáskor végzett rögtönzött felmérésünk szerint nagyon pozitívan értékelték a résztvevők a programot és hogy az MTSZ képes volt egy ilyen méretű és átfogó, szakmailag is figyelemre méltó rendezvényt szervezni.