Hírek


Jó hír az önkéntes tűzoltóknak

2023-09-24 07:02:03

A Magyar Falu Program részeként működő Falusi Civil Alapban a jövőben is írnak ki pályázatot önkéntes tűzoltó egyesületek számára, a korábbihoz hasonló nagyságrendben – nyilatkozta Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.

Gyopáros Alpár, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, szombat délután a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szil községben nyilatkozott, ahol átadták a Szili Önkéntes Tűzoltó Egyesület által megvásárolt gépjárműfecskendőt. Elmondta, hogy 2020 óta 419 önkéntes tűzoltó egyesületi pályázatot támogattak országszerte, több mint 1,5 milliárd forint értékben. Az önkéntes tűzoltó egyesületek eredményes pályázatai Győr-Moson-Sopron vármegyében kiemelkedtek az országos átlagból.

A 419 nyertes pályázatból 130 esetben laktanyát vagy szertárt újítottak fel, illetve alakítottak ki újonnan létrejött önkéntes tűzoltó egyesület számára. Emellett 120 gépjárművet újra vagy jó állapotú használtra cseréltek le, ezek többsége tűzoltó fecskendő volt - tette hozzá.

A kormánybiztos felidézte: amikor 2019-ban a Magyar falu program első pályázatait kiírták, azok elsősorban az önkormányzatoknak szóltak, mert azok biztosítják a helyi közszolgáltatások nagy részét. Mellette az egyházközségeket célozták meg - írja az MTI.

2019-ben és 2020 év elején az önkéntes tűzoltó egyesületek voltak azok, amelyek „a leghevesebben lobbiztak” annak érdekében, hogy civil szervezetek számára is írjanak ki pályázatot - fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy az elmúlt években, amikor a biztonság bekerült a gondolkodásunk fókuszába, egyre inkább erősödtek az önkéntes tűzoltó egyesületek és a polgárőr egyesületek is az országban, egyre több fiatal csatlakozik munkájukhoz.

Németh Péter, Szil polgármestere (független) elmondta, hogy 1885 óta működik a településen az önkéntes tűzoltó egyesület.

Az ünnepségen elhangzott, hogy a Magyar falu programban 2022-ben hétmillió forintot nyert az egyesület gépjárműfecskendő beszerzésére. A vásárláshoz az önkormányzattól hárommillió forintot kaptak, így önrész kiegészítéssel meg tudták vásárolni az ausztriai Sand városból a Steyer 13s23 típusú gépjármű fecskendőt 10,5 millió forintért.     A tűzoltó egyesület jelenleg hét településen, Szil mellett Páliban, Vágon, Sopronnémetiben, Zsebeházán, Szilsárkányban és Magyarkeresztúron működik, ezeken a településeken mintegy négyezren élnek.

Hernádi Zsolt, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében elmondta, hogy a vármegyei igazgatóság több mint hetven önkéntes tűzoltó egyesülettel kötött együttműködési megállapodást, ami nagyban segíti a hivatásos tűzoltók munkáját.

 

forrás: ATV

Vissza