Az ünnepségen dr. Tollár Tibor tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az idén már nemcsak az önkéntes tűzoltó egyesületek, hanem az önkéntes mentőszervezetek is pályázhattak felszerelésekre. A főigazgató beszélt arról is, az idei ötszáz után jövőre hatszázmillió forintra pályázhatnak majd az önkéntesek. A 2015-ös pályázatról szólva Tollár Tibor elmondta, az idei forrásokból százmilliót lehetett elosztani a mentőszervezetek között, százhuszonkilenc csapat kapott támogatást, a pénzen eszközöket, szakfelszereléseket, védőfelszereléseket vásároltak, de kaptak támogatást a csapatok az üzemelési költségekre is. Az önkéntes tűzoltó egyesületek közül négyszázharmincnyolc pályázott sikeresen, közöttük háromszázötvenegy millió forintot osztottak szét, nagyjából ötvenmilliót pedig az önállóan beavatkozni kész egyesületekre költöttek. Új elemként az idén informatikai eszközökre is lehetett pályázni, hatvanhét egyesület kapott mobil vagy stabil berendezéseket.

Tollár Tibor azon önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek tagjainak teljesítményét ismerte el, akik kiemelkedő módon támogatták a hivatásos katasztrófavédelem munkáját például a Kiskunsági Nemzeti Parkban keletkezett erdőtűz oltásakor, részt vállaltak nagyobb rendezvények biztosításánál, segítettek eltévedt embereket felkutatni, illetve közreműködtek a természeti katasztrófák utáni helyreállításban.

Elismerésben részesült

  • Tratnyek László (Somogy Mentőcsoport)
  • és Bodó László (KÖTÉL).

A megyei egyesületek a napokban juthatnak hozzá a pályázott eszközökhöz.