Bevezetőjében Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke meleg szavakkal méltatta Dr. Bleszity János ny. tű. altábornagynak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének igazgatójának a Magyar Tűzoltó Szövetség életében kifejtett több évtizedes munkáját. A tábornok úr országos parancsnok helyettesként már a tűzoltó szövetség újjáalakulásában is segédkezett, majd 1996-tól 16 évig alelnökként majd nyolc évig a CTIF (a Nemzetközi Tűzoltós Szövetség) alelnökeként képviselte a hazai tűzvédelem ügyét. E munkásságot elismerve a tűzvédelem és a tűzoltóság nemzetközi kapcsolatainak érdekében több évtizeden át kifejtett kiemelkedő tevékenységéért egyedi tervezésű emléktárgyat adományozott Bleszity János ny. tű. altábornagy úrnak.

A másik kiemelkedő teljesítményt nyújtó tűzoltó ifj. Bodó László. A Kötél Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület önkéntes tűzoltója gróf Széchenyi Ödön emlékplakettben részesült a tűzoltósport terén elért kiemelkedő eredményeiért.

Bodó László egyszerre két aranyérmet is szerzett az idei TFA-bajnokságon.

Fotó: Kis-Guczi Péter