Hírek


Lépcsőfutás: somogyi önkéntes a második helyen

2018-07-11 14:04:12

A zalaegerszegi II. Restart Extreme TV-torony futáson a kaposvári KÖTÉL egyesülettől ifj. Bodó László érdemelte ki az ezüstérmet.

A megméretésen a versenyzőknek a szokványos lépcsőfutástól eltérően nehezítő körülmények leküzdésével kellett feljutniuk a megyeszékhely TV-tornyának közel ötven méteren lévő kilátószintjére. Még a lépcsőfutás előtt négy feladatot kellett leküzdeniük: 

  • először két „B” tömlőt kellett a rajtvonaltól tíz méterre elhelyezett raklapokra elhelyezniük,
  • utána egy közel nyolcvan kilogrammos tehetetlen emberi testet szimuláló bábut kellett az adott pontig elhúzniuk,
  • majd egy puttonyfecskendőből öt liter vizet a lehető leggyorsabban kijuttatni,
  • ezt követően lassító sikán leküzdésével értek el a Tv torony lábához.

Innentől indult az ötven méter meghódítása, azonban a felfutás során is több helyen szűkítések nehezítették a tűzoltók menetelését a kilátószinten elhelyezett célig. 

A nagyatádi hivatásos tűzoltó, Horváth Dániel (eredménye: 3:28 p) után hét másodperccel lemaradva másodikként ért célba ifj. Bodó László a KÖTÉL Egyesülettől.

Gratulálunk!

Vissza