Hírek


Ötven új jármű az önkénteseknek

2019-12-19 08:14:36

December 18-án 45 Európai Uniós forrásból finanszírozott Volkswagen Amarok és öt – hazai forrásból létrehozott – Heros Mahindra S5-ös új gyorsbeavatkozó tűzoltó járművet adtak át a BM OKF előtti téren, 2019. december 18-án az önkéntes tűzoltóságok és az önkéntes mentőszervezetek képviselőinek.

A járművek kulcsát ünnepélyesen Kontrát Károly belügyminiszter-helyettes és dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató adta át, majd a valóságban is birtokba vették a felszereléseket.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató köszöntőjében kiemelte, hogy hazánk biztonságának javítása érdekében folyamatosan bővítik az eszköz- és járműparkot. Fontosnak nevezte az önkéntesekkel való együttműködés erősítését, az önkéntes mentőcsapatok és tűzoltóságok technikai működési feltételeinek javítását.

Kontrát Károly köszönetet mondott a rendezvényen résztvevő önkénteseknek, akik minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy hazánk a biztonságát erősítsék. Hangsúlyozta, a most átadandó járművek és a rajtuk elhelyezett védőfelszerelések, berendezések fontosak ahhoz, hogy használóik eredményesen, gyorsan, hatékonyan tudják megelőzni a bajt, vagy ha már bekövetkezett, enyhíteni a kárt.

A téren felsorakozott, szivattyúval és áramfejlesztővel felmálházott negyvenöt Volkswagen Amarok típusú járművet a nemzeti minősítéssel rendelkező önkéntes mentőszervezetek vehették át. A cél ezzel a járási, települési mentőszervezeteknek nyújtott támogatással emelt szintű védelmet biztosítani a vizek kártételei elleni védekezéshez, a szélsőséges időjárási események, valamint a klímaváltozás következtében kialakult helyzetekhez.

Az öt önkéntes tűzoltóság – féléves csapatpróbát követően – egy-egy teljesen felmálházott Heros Mahindra S5-ös új gyorsbeavatkozó tűzoltó gépjárművel gazdagodott.

A rendezvény végén Bartók Péter tűzoltó dandártábornok, a főigazgató gazdasági helyettese célként a szervezet feladatai teljesítéséhez a lehető legjobb felszereléseket biztosítását nevezte, s örömét fejezte ki, hogy ezt immár hagyományosan év végén, mintegy a karácsonyfa alá téve, megtehetik.

Fotók: Szőke Péter BM OKF


Kapcsolódó képek:

Vissza