Hírek


Éves közgyűlés zajlott április 5-én

2019-04-29 10:33:38

A Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség küldöttei éves küldöttgyűlésen értékelték a 2018. évi munkát 2019 április 5-én, Kaposváron. A közgyűlésen a megjelent küldöttek az elmúlt év értékelése mellett a jövőre vonatkozó terveket, valamint az idei munka fő feladatait is megvitatták.

Fülöp László alelnök köszöntőjét követően elsőként Heizler György elnök a 2018. évi munkáról és azt követően a gazdálkodásról szólva, a feladatokat ismertette fő vonalakban, hisz a beszámoló írásos anyagát minden küldött előre megkapta. Farkas József, a Felügyelő Bizottság elnöke a beszámolót és a gazdálkodási munkát jónak értékelte és elfogadásra javasolta.

A küldöttek ezek alapján mindkét beszámolót egyhangúan elfogadták és ugyancsak jóváhagyták az elnökség által összeállított idei évi feladat és rendezvény tervet.

Ezt követően a barcsi Őrláng egyesület tagfelvételére került sor. Előtte Bázing György a 2015-ben alakult egyesületet bemutatva, a közösségépítés és a hagyományápolás során elért eredményeikről számolt be.

Majer József a Nagyatádi Tűzoltó Egyesület elnöke az idén 130 éves nagyatádi tűzoltóság rendezvény előkészületeiről valamint a bolhási megyei tűzoltó verseny előkészületeiről számolt be.

Az idei évi CTIF verseny kapcsán szóba került ifjúsági felkészítés kezdeményezése.

Tarlós István ezredes pedig az egyesületi pályázatok adminisztrációs teendővel kapcsolatos feladatokról adott tájékoztatást.

Vissza