Hírek


Éves közgyűlésen értékelték a munkát

2019-04-29 10:15:43

A Magyar Tűzoltó Szövetség küldöttei éves küldöttgyűlésen értékelték a 2018. évi munkát 2019 április 26-án, Budapesten, ahol 37 küldött részvételével egyben a jövőre vonatkozó tervek és lehetséges feladatok valamint az idei munka tervezett csomópontjai is sorra kerültek.

Elsőként Dobson Tibor tű. dandártábornok, elnök a 2018. évi munkáról és azt követően Hegymegi Ildikó gazdasági vezető a gazdálkodásról szólt. Dobson Tibor kiemelte, hogy a megkezdett intézményfejlesztési tevékenység folytatását, a megyei szervezetek megerősítését tekinti a legfontosabb feladatnak. Miután a küldöttek az írásos anyagokat előzetesen megkapták így rövid összefoglalók hangzottak el. Miakich Gábor, a Felügyelő Bizottság elnöke a beszámolót és a gazdálkodási munkát, a közhasznúsági jelentést jónak értékelte és elfogadásra javasolta.

A küldöttek ezek alapján mindkét beszámolót egyhangúan elfogadták.

Az idei évi rendezvényekről elhangzott, hogy immár hagyományosan Pilisszentivánon lesz az éves Flórán nap, majd Svájcban 3 csapat részvételével CTIF verseny, májusban Lakiteleken Önkéntes Tűzoltó Zenekari Találkozó, szeptemberben szakmai nap zárja a nagyobb rendezvények sorát.

Az MTSZ 150. évfordulójának 2020. évi programja is bőven ad előkészítési feladatokat, amiről szintén tárgyaltak a résztvevők. Udvardi Sándor alelnök kezdeményezésére, élénk vita után, a küldöttek elfogadták az eddigi közgyűlési gyakorlat módosítását.

Balogh László alelnök az Önkormányzati Tűzoltóságok állami támogatásáról, Kelemen Zsolt alelnök pedig az EU munkaidő-szabályozásáról és a pályázati lehetőségekről adott tájékoztatást.

Az egyebekben a francia adományok átvételéről, címlistákról, támogatási szerződésekről, tűzvédelmi fotókiállításról esett szó, jelezve azt a pezsgést, amely elindult a munkában.

 


Kapcsolódó képek:

Vissza