Hírek


MTSZ konferencia

2018-09-25 13:29:06

2018. szeptember 21-én, az MTSZ Szakmai Napok keretében a balatonföldvári Naro kempingben lezajlott az a szakmai konferencia, amelynek fókuszában a műszaki fejlesztés, a kis tűzoltójárművek és a szervezési megoldások voltak.

Az eredeti programkiíráshoz képest némi változással, de így is élénk érdeklődés mellett folyt az a szakmai konferencia, amelyen a meghívott előadók az önkéntes, önkormányzati és létesítményi tűzoltók számára gyakorlati és elméleti továbbképzést tartottak.

Tulok Antal, a Hesztia Kft. területi referense a sugárcsövek zárt és nyílt térben történő taktikai alkalmazhatóságáról és azok műszaki paramétereiről tartott gyakorlati példákkal illusztrált előadást.

Takács Zoltán, a FER Tűzoltóság százhalombattai tűzoltó egységének parancsnoka a saját gyakorlópályájukat mutatta be, nagy hangsúlyt helyezve azokra a gyakorlati megoldásokra, amelyek a rutinszerzést és a csapatkohézió erősítését hivatottak elősegíteni.

Ezek után Dicse Jenő, a Skilldict Kft. igazgatója ismertette a tűzoltó oktatás elektronikus válfaját, illetve az „e-learning”, vagyis az „e-tanulás” tűzoltókra adaptált sajátosságait.

Dr. Pimper László, a FER Tűzoltóság és Szolgáltató Kft. ügyvezetője egy számos ÖTÉ-t foglalkoztató kérdésre próbált meg a létesítményi tűzoltóság szemszögéből választ adni: nevezetesen, hogy hogyan, milyen szempontok alapján érdemes egy jól használható, ultrakönnyű gyorsbeavatkozót kialakítani.

Ugyanezt a témakört járta körül egy példán keresztül Nagy Gábor, a BM Heros Zrt. fejlesztési vezetője a korábban már bemutatott, és a következő napi kiállításon is részt vevő Heros-Mahindra GOÁ-n keresztül. A résztvevők meghallgathatták, mik voltak az elsődleges szempontok a jármű kifejlesztésénél, és mik azok a sajátosságok, amelyek miatt a ÖTÉ-k számára ez a gyorsbeavatkozó különösen érdekes lehet.

Videókkal tarkított előadással folytatta Michal Bartnik, a lengyel Telesto cég képviselője. A hallgatók ízelítőt kaphattak a következő napi gyakorlati bemutatókból, valamint megismerhették az alacsony nyomású vízködös oltásra képes eszközöket és azok zárt térben történő bevethetőségét.

Lackó Péter, a SziFire Kft. divízióvezetője előadásában az akkumulátoros-hidraulikus Holmatro mentőeszközök új generációját mutatta be; szintén egyfajta ízelítőként a másnapi gyakorlati bemutatóhoz.

Az önkéntes tűzoltással kapcsolatos délutáni blokkot Dobson Tibor tű. ddtbk., az MTSZ elnökéneki előadása nyitotta meg, melyben többek között az önkéntesek, önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok magyarországi mentő tűzvédelemben betöltött szerepéről, valamint a Magyar Tűzoltó Szövetség eddigi munkájáról beszélt.

Albert Kern, az Osztrák Tűzoltó Szövetség elnökének előadása következett, amelyben számos érdekes részlet hangzott el az ausztriai mentő tűzvédelem – magyarországitól eltérő – rendszeréről, illetve az önkéntesek és a hivatásosok merőben szokatlan arányáról.  

Dr. Táncos Zoltán, a Szlovák Tűzoltó Szövetség alelnöke a szlovák önkéntes tűzoltók kategóriarendszerével, követelményeivel és technikai eszközeivel ismertette meg a hallgatóságot.

Dr. Bérczi László ddtbk. a mentő tűzvédelem, kiemelten az önkéntesek fejlesztési irányairól és a működési tapasztalatokról beszélt külön kitérve az önkéntesekre vonatkozó új szabályozásra.

Terveink szerint az itt elhangzott előadásokat, prezentációkat letölthető formában hamarosan elérhetővé tesszük.


Kapcsolódó képek:

Vissza