Hírek


Somogy jó házigazdának bizonyult

2016-10-11 10:23:31

Nagy sikernek bizonyult a Magyar Tűzoltó Szövetség által 2016. szeptember 24-25-én, Balatonföldváron zajló „Korszerű technika – korszerű módszerek” címmel megrendezett rendezvénysorozat, amelynek házigazdája Somogy volt. A kétnapos eseményen, ahol előadások, szakmai bemutatók és kiállítók várták a tűzoltókat összesen közel kilencszázan vettek részt.

A Szakmai Nappal kapcsolatos előkészületek már hónapokkal előbb elkezdődtek, aminek fontosságát az előadókkal, kiállítókkal, bemutatókkal kapcsolatos számos részlet tisztázása indokolta. A Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnökségi ülésen tárgyalta és osztotta szét a feladatokat, amelyben jelentős részt vállalt a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is.

A fő törekvés az volt, hogy szinte minden területről korszerű, előremutató megoldásokat lássanak a Szakmai Napra kilátogatók.

A program augusztus végére összeállt, ezt követően a tájékoztatásra és a konkrét előkészületek lebonyolítására fektettük a fő hangsúlyt. A megyei Tűzoltó Szövetségeknek már a nyár elején megküldtük a meghívókat. A jelzések fogadása és összeállítása külön feladatot jelentett, amelybe újabb kollégákat kellett bevonni.

A rendezvény közvetlen előkészítése odaszállítással három napot, a lebontás és elszállítás két napot vett igénybe. Mindez sátrak, asztalok, padok, valamint több tonna anyag, technikai felszerelés helyszínre szállítását jelentette. A teljes folyamat során a közreműködők összlétszáma 103 fő volt. Külön meg kell említeni: a szőkedencsi, tabi, segesdi, berzencei, szentbalázsi és a KÖTÉL egyesületeket valamint a siófoki, marcali hivatásos tűzoltókat, akik az építésben, bontásban, a bemutatókban jeleskedtek. A görgetegi ÖTE pedig mindkét nap nagy megelégedésre étellel látta el a kiállítás látogatóit.

A nap végén búcsúzó tűzoltók elégedettségüket fejezték ki. Ezt a szép számban megjelent somogyi kollégák is megerősítették.


Kapcsolódó képek:

Vissza