Hírek


Megyei tűzoltóverseny – Szulok

2015-06-04 08:32:15

A járási versenyek két legeredményesebb önkéntes tűzoltó egyesülete jutott tovább a megyei döntőre, amelynek – május 30-án – Szulok település adott otthont. Az eddigi szokásoknak megfelelően összetett feladatokat kellett megoldani a versenycsapatoknak. Az ismeretlen terep és az életmentési feladat okozott némi izgalmat a versenyen.

Az elmúlt hetek időjárása után nem volt meglepetés, hogy ár - és belvízi védekezésben is bizonyítaniuk kellett a csapatoknak. Nyúlgátépítésben és vízeltávolításban végül a segesdi önkéntes tűzoltók jeleskedtek.

Majd a versenyzőknek egy 800 liter/perc teljesítményű kismotorfecskendővel kellett szerelési feladatokat minél rövidebb idő alatt teljesíteniük, amelyben a böhönyei csapatnak nem akadt ellenfele: 37 másodperces időeredményüket nem sikerült felülmúlnia az öt másik csapatnak.

A műszaki mentési feladatban - a feltételezés szerint – fa dőlt egy járműre, amelynek sofőrje nem tudott kiszállni az autóból. Ebben a versenyszámban is az idő, ami leginkább számított, akárcsak éles helyzetben. Legrövidebb idő alatt a segesdi tűzoltóknak sikerült kimenteni a sérültet a megrongálódott autóból.

Az életmentési feladat további izgalmakat hozott. Mentőmellényt húztak és evezőt ragadtak a versenyzők. A tó közepén lévő szigetet megkerülve érték el a sérültet illusztráló farönköt, amelyet be kellett emelni a csónakba, majd a partra vinni, ahol a sikeres újraélesztést is szemléltetniük kellett az önkénteseknek. Végül azonban a hazai pálya a szuloki együttesnek kedvezett.

Az összesített eredmények:
1. Szulok
2. Segesd
3. Igal
4. Szőkedencs
5. Böhönye
6. Görgeteg

Versenyszámonkénti eredmények:

Kmf. szerelés
1. Böhönye
2. Szőkedencs
3. Igal

Vízből mentés
1. Szulok
2. Igal
3. Segesd

Árvízi védekezés
1. Segesd
2. Szulok
3. Igal

Műszaki mentés
1. Segesd
2. Böhönye
3. Szulok

A jó hangulatú küzdelem után Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Heizler György nyá. tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke gratulált az önkénteseknek.


Kapcsolódó képek:

Vissza