Hírek


Segítség Ukrajnába, Somogy megyéből

2022-03-07 12:05:12

A somogy megyei önkéntes és önkormányzati tűzoltók is kivették a részüket a humanitárius segítségnyújtásból. Összesítőben gyűjtöttük össze, ki mit tett megyénkből.

  • Bolhás ÖTE: a BÉKE, az Esélyt az Egyenlőségre civil szervezetekkel és a helyi önkormányzattal közösen adománygyűjtést szerveztek. Néhány nap alatt több százezer forint értékű adomány gyűlt össze, melyet az önkéntes tűzoltók és polgárőrök juttattak el a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség gyűjtőpontjába.
  • Látrány ÖTE:  az adományokat március 1-jén vitték el Tiszakóródra vittük, ahol többek között az iskola és a parókia is kijelölt ideiglenes szállás lett. Mivel ide még nem sok minden jutott el, ezért nagyon hálásak voltak az ott napok óta éjjel-nappal önkénkeskedő helyiek, hogy legalább pár napra megoldódott ez a probléma. Az adományokból átadtak bébiételt, tápszert, élelmiszert, gyermek- és felnőttruhákat, takarókat, tisztálkodási szereket. Itthoni és külföldi pénzadományokból megvásároltak hűtőket, fagyasztót, mikrohullámú sütőket, hajszárítókat, mivel ezek sem álltak rendelkezésre.
  • Berzence ÖTE: Kisvárdára a szövetség által kijelölt helyre (Kárpátalja Ház) vitték el Berzence település és az egyesület adományait március 5-én: tartós élelmiszerek, tisztálkodási eszközök, ruhaneműk.
  • Törökkoppány ÖTE: a Magyar Tűzoltó Szövetség felhívásához csatlakozva tartós élelmiszert, kötszereket, ruhákat, higiéniai termékeket, gyümölcsöt szállítottak Kisvárdára múlt héten két alkalommal. Csatlakozott hozzájuk Bonnya, Somogyacsa, Somogydöröcske, Szorosad, Kára és Törökkoppány Község Önkormányzata valamint magánszemélyek, így összesen mintegy 2 tonna, kb. 800 ezer forint értékű segélyt juttattak el a helyszínre.
  • „KÖTÉL” Egyesület Kaposvár: nagy mennyiségű elsősegélyfelszerelést, készleteket gyűjtenek. Mivel direktben vannak kapcsolatban az ukrajnai tűzoltó bajtársakkal, az egyesület elsősorban a háború résztvevőinek egészségügyi szakellátásához szükséges anyagokat kezdte el összegyűjteni. Amint összejön egy teljes szállítmány mennyiség, természetesen le is szállíták azonnal. Egyeztettek a Görgeteg ÖTÉ-vel, így a 2 db 9 fős Ford Transit kisbusz hadra fogható szállítás esetén, mely más kisebb egyesületeknél összegyűjtött anyagok elszállítását is vállalja.
  • Csurgó ÖT és ÖTE: A környező településekkel közösen szerveztek gyűjtést, melyből tartós élelmiszerek, ruházat, eü. eszözök jöttek össze.
  • Inke ÖTE: tartós élelmiszerek, ruházat, eü. eszözök összegyűjtését szervezték meg.

(címlapkép: Berzence ÖTE)


Kapcsolódó képek:

Vissza