Hírek


56 millió forint értékű támogatás a somogyi önkénteseknek

2019-11-29 08:43:02

Idén 38 Somogy megyei egyesület és öt önkormányzati tűzoltóság összesen 56 millió forint értékű támogatásban részesül.

Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Harasztiáné dr. Süveges Zsuzsanna, a Somogy Megyei Kormányhivatal igazgatója és Heizler György, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke a mai napon adta át az önkéntesek részére a Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szertárában.

– Szabadidejüket nem sajnálva mentik az életet és az értékeket, képezik maguk, folyamatosan bizonyítják az önkéntes csapatok fontosságát – mondta Wéber Antal tűzoltó dandártábornok. A megyei katasztrófavédelmi igazgató az ünnepélyes eszközátadáson kiemelte: a somogyi önkéntesek kiváló szakmai és bajtársi kapcsolatot ápolnak hivatásos kollégáikkal, példaértékű az együttműködésük.

Heizler György, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke is megköszönte az egyesületek munkáját, mint mondta: a megye önkéntes tűzoltói beavatkoznak tűzeseteknél, baleseteknél, sőt ha kell, extrém helyzetekben is. Több alkalommal országos összefogás alkalmával is letették névjegyüket. A tűzoltási- és műszaki mentési tevékenységéhez kapcsolódó eszközök fejlesztésének támogatására kiírt pályázaton az öt somogyi önkormányzati tűzoltóság (Balatonboglár, Böhönye, Csurgó, Kadarkút, Tab) 18 millió forint összértékű védőfelszerelésekkel gazdagodott.

Az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatására kiírt pályázaton hagyományosan tűzoltási, műszaki mentési, ifjúságnevelési és hagyományőrzési tevékenységhez kapcsolódó működési és felhalmozási költségek finanszírozására, műszaki, technikai és informatikai fejlesztésre, valamint az önkéntesek képzésének támogatására lehetett pályázni. A támogatást alkalmassági vizsgálatok költségeire, szertárépítésre és -felújításra, EDR-rádiókra, védő- és technikai eszközökre valamint képzésekre egyaránt fordíthatják az egyesületek. 2019-ben országosan 587 egyesület nyújtott be pályázatot. Somogy megyéből mind a 38 önkéntes tűzoltó egyesület kapott támogatást, összesen több, mint 36 millió forint értékben.

Az önkéntes mentőszervezetek támogatására kiírt pályázat célja, hogy a hazai katasztrófa-elhárításban részt vállaló mentőszervezetek támogatást kaphassanak működési, fejlesztési költségeikhez, ennek köszönhetően erősödnek mentési és beavatkozási képességeik, javul eszközellátottságuk. A pályázat keretein belül támogatható a mentőszervezetek tagjainak továbbképzése is, ami lehetővé teszi, hogy több káresemény felszámolásánál alkalmazzák őket. Idén országosan hetvenhét önkéntes mentőszervezet jutott pályázati támogatáshoz központi forrásból. Két Somogy megyei mentőszervezet által elnyert támogatás összértéke meghaladta a 2 millió forintot.

Az önkénteseknek sok esetben kell olyan káresethez vonulniuk, amelyek csak professzionális felszereléssekkel számolhatók fel, emiatt különösen indokolt a pályázati források biztosítása számukra.

Fotó: Somogy MKI

Vissza